Jégkorszakról

11. A jégkorszakról


Hány jégkorszak volt? Beleillik-e egy jégkorszak a bibliai történetírásba?

Csupán egyetlen jégkorszakra vannak egyértelmű bizonyítékok. Ennek a nyomait még ma is láthatjuk olyan képződményekben, mint a gleccserek és az általuk kivájt U-alakú völgyek. Az evolúciótan képviselői azt mondják, hogy ez a jégkorszak kb. kétmillió éve kezdődött, és kb. 11 000 éve ért véget. Viszonylag enyhe "interglaciális" időszakok szakították félbe, amelyek a jégkorszaknak kb. 10%-át tették ki.

A legtöbb teremtéskutató ezzel szemben úgy gondolja, hogy a jégkorszak jóval az özönvíz után kezdődött, és kevesebb mint ezer évig tartott. Valóban, a bibliai özönvíz, amint azt később látni fogjuk, jó alapot kínál annak megértéséhez, hogyan jött létre az egyetlen jégkorszak. Az evolúciótan képviselői számára azonban nagy nehézséget jelent egyetlen jégkorszak magyarázata. Az ő felfogásuk szerint sok jégkorszak volt, amelyek 20-30 millió évenként ismétlődtek.

Fontos tudni, hogy a jég - még legnagyobb kiterjedése idején is - a szárazföld területének legfeljebb harmadrészét borította. A magasabb szélességi fokok eljegesedésével párhuzamosan az alacsonyabb szélességi fokokon valószínűleg esősebbé vált az éghajlat. Az egyenlítő körül megnövekedett csapadékmennyiség bőséges vízellátást biztosíthatott még olyan helyeken is, mint a Góbi-sivatag vagy Arábia. És valóban, a régészeti ásatások feltárták, hogy e ma már sivatagos területeken buja vegetáció élt, és emberek laktak, akik bonyolult öntözőrendszereket építettek.

Arra is vannak adatok, hogy Nyugat-Európában az egész jégkorszak alatt éltek emberek a jégtakaró szélének közelében, például a neandervölgyiek. Több antropológus megállapította, hogy a neandervölgyiek durva alakja legalábbis részben betegségekre (angolkór, ízületi gyulladás) vezethető vissza, amelyeket az akkori vidék sötét, hideg és nedves éghajlata okozott. Mivel túl kevés napfényhez jutottak, ami a D-vitamin szintéziséhez és így a csont normális fejlődéséhez szükséges, és hiányosan táplálkoztak, angolkórosak lettek.

Eltekintve az erősen megkérdőjelezhető kormeghatározási módszerektől, nincs okunk feltételezni, hogy a neandervölgyiek nem élhettek egy időben Egyiptom, Babilónia és más országok fejlett civilizációival, amelyek a délebbi területeken akadálytalanul fejlődhettek. A jégkorszak jobban megérthető, ha egy 700 éves és nem kétmillió éves időtartamot tételezünk fel.

Az özönvíz, mint a jégkorszak kiváltója

Egy jégkorszakhoz, amelynek során jég gyülemlik fel a szárazföldön, az óceánoknak a középső és magasabb szélességi fokokon melegnek, a földtömegeknek pedig hidegnek kell lenniük, különösen nyáron. A meleg óceánok nagy mennyiségű vizet párologtatnak el, amely aztán a szárazföldön lecsapódik. A hideg kontinensek arra kényszerítik a vizet, hogy eső helyett hó formájában hulljon le, továbbá nyáron megakadályozzák a hó elolvadását. Így a jég gyorsan felhalmozódik.

Az evolúciótan forgatókönyve, amely szerint minden lassan és fokozatosan történt, nem alkalmas a jégkorszak magyarázatára. A hosszú korszakok elmélete feltételezi a föld lassú lehűlését, de így nem következett volna be a jégkorszak. Ha az óceánok a szárazfölddel együtt fokozatosan hűltek volna le, akkor abban az időben, amikor már minden elég hideg volt ahhoz, hogy a hó nyáron ne olvadjon el, az óceánok párolgása oly csekély lett volna, hogy nem esett volna elég hó az összefüggő jégtakaró kialakulásához. Ez nem jégkorszakot, hanem fagyos pusztaságot eredményezett volna.

A Biblia által leírt világméretű özönvíz ezzel szemben meggyőző magyarázattal szolgál a jégkorszak bekövetkezésére. Mivel a vízözön előtti óceánba forró földalatti vizek ömlöttek, és a vulkáni tevékenység hőenergiát szabadított fel, feltételezzük, hogy a világméretű özönvíz végén az óceánok melegek voltak. Oard és Vardiman adatokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy az óceán vize közvetlenül a jégkorszak előtt valóban meleg volt. Ezeket az adatokat a likacsos-házúaknak (Foraminifera) nevezett tengeri egysejtűek héjában levő oxigénizotópok szolgáltatták.

Az özönvíz végén és után működő vulkánokból felszálló nagy tömegű vulkáni por és a kiáramló gázok visszaverték a napsugárzást a világűrbe, ami a hőmérséklet süllyedéséhez vezetett a szárazföldön, különösen nyáron. A por és a gázok lassan eltűntek a légkörből, de a hosszantartó, özönvíz utáni vulkáni tevékenység még több száz éven keresztül gondoskodott az utánpótlásról. Ezt a modellt alátámasztják a hosszantartó világméretű vulkáni tevékenységre utaló adatok. E tevékenység bizonyítéka a vulkáni kőzetek nagyszámú előfordulása, különösen az úgynevezett "pleisztocénben", amelyek valószínűleg nem sokkal az özönvíz után keletkeztek.

Vardiman a légköri cirkulációról rendelkezésre álló ismereteink alapján megmutatta, hogy az özönvíz utáni meleg óceánok és a gyorsan lehűlő sarkok rendkívül intenzív hőáramlást idéztek elő a légkörben. Ez egy hurrikánszerű, óriási sarki viharrendszer kialakulásához vezetett, amely az Arktisz nagy része fölött uralkodott. Vardiman felvetette, hogy ez a viharrendszer a jégkorszak tetőzéséig tartó 500 éves korszak végéig fennmaradhatott (lásd a következő szakaszt). Az ilyen cirkulációs rendszerek a hatalmas hómennyiséget a magasabb szélességi fokok felé szállíthatták. A hó ott gyorsan jégtakaróvá tömörült, amely elsősorban a kontinensekre terjedt ki, de később az óceánokra is, amikor a jégkorszak vége felé a víz lehűlt.

Mennyi ideig tartott a jégkorszak?

Michael Oard meteorológus úgy becsüli, hogy csupán 700 évig tartott, amíg a sarki óceánok hőmérséklete az özönvíz végén uralkodó 30°C-os egységes értékről a mai 4°C-os átlagértékre csökkent. Ez a 700 éves időszak tehát megfelel a jégkorszak időtartamának. A jég felhalmozódásának nem sokkal az özönvíz után el kellett kezdődnie. Kb. 500 évvel az özönvíz után az óceánok átlaghőmérséklete 10°C-ra csökkent, és az ebből adódó kisebb mértékű párolgás miatt a felhőtakaró vékonyabb lett. Ezenkívül a légkörben lebegő vulkáni hamu lassan lerakódott. Ez a két körülmény arra vezetett, hogy a föld felületét több napsugárzás érte, úgyhogy a jégtakaró egyre jobban olvadt. A jégkorszak kb. 500 évvel az özönvíz után tetőzhetett.

Érdekes módon úgy tűnik, hogy Jób könyve, amely nagyon régen íródott, néhány helyen utal a jégkorszakra (Jób 37,9-10; 38,22-23.29-30). Jób valószínűleg a jégkorszak vége felé élt (Úc földjén élt; Úc Sém utódja volt - 1Mózes 10,23 -, úgyhogy a legtöbb konzervatív bibliamagyarázó egyetért abban, hogy Jób valamikor Bábel tornyának építése és Ábrahám között élt). Isten így szólt Jóbhoz egy viharfelhőből: "Kinek a méhéből származik a jég, és az égből hulló darát ki nemzette? Összesűrűsödnek a vizek, mint a kő, és befedik a mélység felszínét" (Jób 38,29-30).

Ezek a kérdések feltételezik, hogy Jób vagy első kézből vagy a családi szájhagyomány útján tudta, miről beszél Isten. Valószínűleg a jégkorszak éghajlati hatásairól van szó, amelyek ma már nem figyelhetők meg a Közel-Keleten.


<< Előző     Következő >>  

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el