Haláltánc

Haláltánc

  

Francois Villon: 

Haláltánc ballada

Faludi György fordításában 

Francois Villon: Haláltánc ballada -- elmondja: Both András 

 

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térden állva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
de a bohóc sírt trónja alján:
"Mit sírsz" - rivallt reá - "bolond,
nincs szív, mit kardom át ne járna,
enyém a föld!" ... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje
s elfújta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nő,
amely ír minden kínra s melytől
meggyógyul minden szenvedő?"
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hűs, mint a mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér; e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskében, s rőt
topánban, s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
... "Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot."
"Jövök már!" - szólt, s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél ült a Céda:
"Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény:
"Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjjel borult a háztetőkre,
s kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Mondd, szamár,
szamár, mit véded még a pénzed?
Meghalsz s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senki sem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

 

Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
"engedj csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
engedj csak még egy buja bókot,
még egy szerelmes éjszakát" -
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az Alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amíg megoldom a talányt,
a végső, nagy talányt, amerre
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap alkonyig."
"Nem fejted" - szólt a hang - "nem fejted"
s vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek."
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestis-csengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvét vasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek,
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt testünknek nincsen ára,
s úgy halunk meg, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földünk!
könyörgöm, egyet tégy nekem:
ha elviszel, szórd szét trágyának
testemet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél.
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!


Életutak

Többek között a fenti Haláltánc ballada ihlette az Életutak című versemet.

Versemben több életvitel-forma hiábavalóságára próbálok rávilágítani, felvillantva az ok-okozati összefüggéseket is.

Nézzük csak: a pénzt, vagyont felhalmozó telhetetlen gazdag esetét; a sikereket mások lenyomása árán is  bezsebelni igyekvő, önmagában bízó törtetőt; a tudománynak élő, az életcélt a tudás felhalmozásában kereső tudóst; a vallás bódulatában élő bigott hívőt; a kicsapongó, hedonista életet vezető duhajt; és végül vonjuk le mindebből a szentenciát.


Braunitzer Richárd

Életutak

 

Karszékében ült a gazdag:
- Most bő termésre számítok.
Régi csűrrel, mondd, mit tegyek?
Lerontom, s nagyobbat állítok.

Életem boldog éveit
így kényelemben élhetem;
Minden, mi kell, mi földi jó
mind megterem a földemen.

- Óh te bolond! - mondá az Úr
- Holnap elkérik lelkedet.
Amit gyűjtöttél, mondd kié lesz?
Rozsda emészti kincsedet.

És ahová visznek téged,
magaddal semmit nem viszel,
örömöd elszáll, s csontos kezével
a Halál az, aki átölel.

Így jár mind, ki vagyonban bízik,
s az élő Istent nem ismeri,
Mint polyva a szélben, olyan reményed:
Elvész, s meg senki nem leli.


Ment a törtető előre.
Sikert sikerre halmozott
társainak fejére lépve,
amíg a csúcsra feljutott.

S fenn a csúcson tárt karokkal,
kaján mosollyal várta már,
s babérjait szikár kezével
fosztotta le a rút Halál.

- Végre barátom, hogy felértél!
Végén még szurkoltam neked,
hogy Isten keze el ne érjen,
s örökké veled legyek!

Így jár mind, ki törtető,
vagy önmagában van bizalma,
s Isten kegyelmét megveti:
Élete mint tűzben a szalma.


Ült könyve fölött a tudós.
Kutatott estvétől reggelig.
Hogy oltsa nagy tudásszomját,
csak falta szakkönyvek ezreit.

Fenékig hörpintette bár
a tudás vaskos poharát,
élete végén mégse lelte
meg az Igazság fonalát.

- Hiába mindez! - szolt rá egy hang
- A sok tudás, mondd, mit neked,
mert Isten félelme nincs szívedben,
elviszlek, és senki nem keres.

Barátom! A te nagy tudásod
nem szabadít meg tégedet.
Bolondság az csak, mindhiába,
nem menti meg a lelkedet.

Így jár mind, ki balga módon
habzsolja be a sok tudást,
anélkül, hogy felismerné
a Megváltót, a Messiást!

 

Ment a hívő napos vasárnap
délelőtt a templomába:
Síri csöndben, áhítattal,
Madonnát ő könnyezni látta.

Mint jó keresztény az Úr előtt
megtette mind, mi elő van írva,
hogy szó ne érje szegény fejét
vezeklett bűneiért sírva.

- Hát azt gondolád, hogy karmaimból
megszabadít a rózsafüzéred?
Bűneidből így meg nem menekülsz!
Elviszlek, mert nincs benned élet! -

röhögött képébe a rút Halál
- Korábban kelj fel ám barátom!
A faragott képed reád zuhan,
elviszlek messze, túl hét határon.


Mulatni indult a duhaj,
duhaj volt ő és lókötő.
Nem lesz ebből hisz' semmi baj!
Elkél még egy-két szerető!

Füstös lebuj és kupleráj:
gyönyör volt bennük épp elég;
- Tiéd az egész nagyvilág!
Mondd, ennél több mi kéne még?

Így élte duhaj életét,
mígnem egy kábult éjszakán
zavarták meg az álmait:
zörgettek íves ablakán.

- Ki az? - ijedve rezzent össze.
- Csak én - felelte a Halál -
Végy hát búcsút a sok gyönyörtől.
Vagy másra vártál volna tán?

Ezentúl már majd én ölelem
magamhoz bomló testedet,
de ezzel én még be nem érem,
mert elviszem a lelkedet.


Epilogus

Lehetsz bár gazdag vagy szegény,
törtető, megalkuvó,
nagyravágyó vagy szerény,
lázadó vagy talpnyaló,

Lehetsz tudós bár vagy bolond,
vallásos, kételkedő,
de neked, mondd, ez mind mit ér?
Mit adsz váltságul lelkedért,
ami számít Isten előtt?

Vagy talán azt gondolod,
magadról hogy számot nem adsz
senkinek?
Ne légy már ennyire naiv!

És vajon, majd annak idején,
midőn a te időd lejár,
Isten angyala jön érted el,
vagy a könyörtelen Halál?


Ide kívánkoznak Jézus szavai a Lukács evangéliumának 12. fejezetéből (15-21 veresek):

"Monda azért nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete. És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje. Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet. És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat. És ezt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek? Így van dolga annak, aki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag."  

***

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el