A nép
5. A nép
Az ókori birodalmak felemelkedtek, tündököltek, majd lehanyatlottak.
Egyiptomi Ó-, Közép- és Újbirodalom, Akkád birodalom, Óbabiloni birodalom, Asszíria, Újbabiloni birodalom, Hettita ó- és újbirodalom, mükénei civilizáció, Méd-Perzsa birodalom, Hellén birodalom, Római birodalom. Micsoda birodalmak és kultúrák. Mégis Isten egy viszonylag kis néppel, Izraellel foglalkozik. Izrael jelentősége ugyanis messze túlmutat e nép természetes jelentőségén. Isten saját népeként tekint rá.
"Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén." (5 Mózes 7:6)
És miért pont Izraelt? - teheted fel a kérdést. S a válasz mindjárt a következő versben ott áll:
"Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, a melylyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az égyiptombeli Faraó királynak kezéből." (5 Mózes 7:7-8)
Ábrahám i.e. XXII-XXI. században élt.
Ábrahám fia volt Izsák, Izsák fia Jákob, aki később az Izrael nevet kapta Istentől, Izrael 12 fia Ruben, Simeon, Lévi, Júda, Issahár és Zebulon Leától; József és Benjámin Ráheltől; Gád és Áser Leia szolgálójától Zilpától; Dán és Naftali Ráhel szolgálójától Bilhától, akiktől Izrael 12 törzse származott.
Józsefet bátyjai gonoszul eladták egy Egyiptomba tartó karavánnak rabszolgának. József viszont viszontagságos hányódtatások után, mivelhogy Isten vele volt, és ő se hagyta el Istent, egészen Egyiptomi birodalom vezetőjévé emelkedett, a fáraó után a második emberré, mivel József tudta egyedül megfejteni a fáraó álmát az elkövetkezendő bőség és az azt követő éhínség esztendeiről, és Isten adott is bölcsességet Józsefnek ebben a helyzetben, hogy megmenekülhessen Egyiptom. József hívására Izrael egész családjával letelepedett Egyiptomban Gósen földjén (Nílus deltavidékén) i.e. XIX. században a középbirodalom idején. S itt éltek mintegy 430 éven keresztül. Megszaporodtak, megsokasodtak a zsidók Egyiptom földjén. Közben a közép- és újbirodalom közti átmeneti korban egy megerősödött nomád nép, a hükszoszok kerültek hatalomra. A hükszoszok kiűzése után az egyiptomi újbirodalomban a zsidók sorsa is rosszra fordult. Rabszolgasorba süllyedtek.
"Izráel fiai pedig szaporák valának, szaporodának és sokasodának és igen-igen elhatalmazának, úgy hogy megtelék velök az ország. Azonközben új király támada Égyiptomban, a ki Józsefet nem ismerte vala. És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb nálunknál. Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjék és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát és ellenünk harczoljon és az országból kimenjen. Rendelének azért föléjök robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt. De minél inkább sanyargatják vala őt, annál inkább sokasodik és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenűl dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait." (2 Mózes 1:7-13)
A fáraó kiadta parancsba az egyiptomi bábáknak, hogy amikor héber asszonyok szüléséhez mennek, ha fiú az újszülött, akkor azokat öljék meg. A bábák viszont istenfélők lévén életben hagyták a fiúgyermekeket, és Isten ezért megáldotta a bábákat.
A fáraó erre újabb gonosz módszerhez folyamodott.
"Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, a ki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben." (2 Mózes 1:22)
Úgy tűnik, itt találkozunk először a történelem során a zsidóellenesség, az antiszemitizmus megnyilvánulásával, amely felső parancsra, uszításra történt. A fáraó meg akarta oldani a "zsidókérdést". Meghozta az első "zsidótörvényeket". Az egész mögött nem vitás, hogy a Sátán állt, aki mindenáron meg akarta hiúsítani Isten tervét, tudván, hogy Isten számára a zsidó nép kulcsfontosságú az emberiségre vonatkozó helyreállítási tervének megvalósításában. Sátán szemében mindig is szálka volt Isten népe, a zsidó nép, Izrael, és mindent megtett annak érdekében, hogy Isten munkáját megfúrja, többek között az által is, hogy a nemzeteket a zsidók ellen uszítja. A történelemben számos példa van erre.
Isten viszont letekintett népe nyomorúságára, és Szabadítót támasztott Izrael népe közül: Mózest. Mózes a fáraó leányának gyermekeként nőtt fel. S mikor ráébredt valóságos származására, és meglátta népe nyomorúságos sorsát megölt egy egyiptomit, aki szeme láttára ostorozta egyik honfitársát, majd miután nyilvánosságra került az eset, menekülni kényszerült Egyiptomból. Istennel száműzetése során találkozott a Sínai-hegyen, aki egy égő csipkebokorban jelent meg neki.
"Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére. Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a melylyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek." (2 Mózes 3:7-9)
Majd Isten visszaküldte Mózest Egyiptomba, hogy hozza ki onnan az ő népét. Mózes több ellenvetés után Isten parancsának végül is engedve kivezette a zsidó népet Egyiptomból. Egyiptomot és Egyiptom isteneit Isten látványos módon megítélte a tíz csapás által, mintegy példát statuálva a világ előtt, megmutatván erejét és dicsőségét, midőn megalázta a kor egyik legmodernebb nagy birodalmát, bosszút állva népéért, Izraelért. Nem nagyon meglepő, hogy nem találunk egyiptomi feljegyzéseket e csapásokról, és az egyiptomi sereg pusztulásáról. A fáraók ugyanis általában nem vereségeiket, hanem győzelmeiket jegyeztették fel az utókór számára.
A Bibliában leírt tíz csapásról és a tengeren való átkelésről a mi materialista alapokon nyugvó kultúránkban sokféle természetes magyarázat született már, pedig egyértelmű, hogy természetfeletti jelenségekkel állunk szemben. Be kell látnunk, a természetes magyarázatok az esetek többségében elégtelenek. Gondoljunk példának okáért csak arra, hogy a csapások (a negyedik csapástól kezdve) elkerülték Gósen földjét, ahol a zsidók laktak, tehát szelektíven pusztítottak. Isten konkrétan, célirányosan beavatkozott a természetes világba.
A tíz csapás és a zsidó nép azt követő kivonulása (exodusz) nagy valószínűség szerint i.e. 1440 táján III. Thotmesz fáraó uralkodása alatt zajlott le, és nem II. Ramszesz idején i.e. 1250 körül, mint azt sokan állítják.