7. A radioaktív kormeghatározás problémái

Az ősöreg Földbe vetett hit modern kultúránk egyik természettudományos alappillére.

A kőzetrétegek relatív korának meghatározásához a legfontosabb segítséget a geológusok túlnyomó többségének álláspontja szerint a vezérlő ősmaradványok nyújtják (A vezérlő ősmaradványok - nemzetközi szóhasználattal: index-fosszíliák - többnyire tengeri gerinctelenek, amelyek könnyen felismerhetők; feltételezve, hogy előfordulásuk széles körű volt, és a történeti időskála korlátozott szakaszában éltek, egy specifikus kort határoznak meg az őket befogadó kőzetképződmény számára.)

A dolog természeténél fogva a relatív kormeghatározás viszonylagos idősorrendet ad, az idő mérését nem teszi lehetővé. Ugyanakkor - és erre már teremtéspárti geológusok hívják fel a figyelmet - az egyik réteg felett fekvő másik réteg nem szükségszerűen különböző időszakokat jelent.

A kőzetrétegek, a földtani időszakok, az egész Föld és a meteorok abszolút kormeghatározására élettani, földtani, csillagászati és fizikai módszereket alkalmaznak. David Nutting több évet szánt a kormeghatározási módszerek tanulmányozására és megállapította, hogy több száz olyan módszer ismert, amely elvben alkalmas a Föld (abszolút) korának kiszámítására. Közülük viszont csak néhány tucat olyan módszer van, amellyel a Föld kora többmilliárd évre adódik. Ezek mind a radioaktív bomláson alapulnak, az összes egyéb módszer lényegesen alacsonyabbra adja a Föld korát. "Nyílt gondolkodású kutatóként ilyen esetben mit teszel?" - kérdezi Nutting, és megadja a választ is: "Megpróbálom kideríteni, mi a hibája ennek a módszercsoportnak. Valami rendkívüli oknak kell lennie, amely e módszerek közös tulajdonságaival függ össze. A tankönyvek a problémákat elhallgatják, sőt: a radioaktív módszereket tartják abszolút megbízhatónak. Úgy gondolom - mondja Nutting - ez nagyon nagy elfogultságra vall."

Ez a fajta elfogultság - evolucionista nézőpontból - úgyszólván kötelező, hiszen ha az evolúció igaz, a folyamat lejátszódásához évmilliárdok szükségesek. Ha bemutatna valaki egy olyan kormeghatározási módszert, amely szerint a Föld csupán tízezer éves, azt egy evolucionistának azonnal el kellene utasítania.

A radioaktív kormeghatározási technikákat két fő kategóriába lehet sorolni:

(1) Azok a módszerek, amelyek az utóbbi néhány ezer éven belüli korú kőzetek, tárgyak, szerves maradványok - az ún. "fiatal és legfiatalabb" képződmények kormeghatározására alkalmazhatók. Erre a célra az iónium-, radiokarbon- és trícium módszereket használják.

(2) Azok a módszerek, amelyek a feltételezések szerint évmilliókra, sőt évmilliárdokra visszamenően képesek a képződmények korának meghatározására.

A Föld korának meghatározását illetően a természettudósok elsősorban az uránium-ólom és a kálium-argon módszerben bíznak. A kettő közül az uránium-ólom módszer fontosabb, mivel a többi módszert ehhez viszonyítva hitelesítik. Vagyis ez az a módszer, amely az elsődleges támogatást nyújtja ahhoz a hithez, hogy a Földnek mintegy 4,5-5 milliárd évesnek kell lennie. A hitelesítésnek tradicionális oka is van: az uránt használták fel leghamarabb a radioaktív kormeghatározásra.

A kort megközelítőleg a következő egyszerű összefüggéssel számítják:

Kor = a bomlástermékek összmennyisége / az időegységre eső bomlástermék

Hogy lehetőleg pontos adatokat nyerjünk, a következő feltételek szükségesek:

1. a bomlási állandó, illetőleg a felezési idő pontos ismerete;
   
2. a kezdeti és végső koncentrációk pontos adatai;
   
3. az állandó (stabilis) végtermék a radioaktív bomlási folyamat végterméke legyen, ne származzon idegen forrásból;
   
4. az ásvány keletkezése óta a bomlási sorozat egy tagja se távozzon el, sem más helyről oda ne kerüljön.
   

Alaposabb elemzés azt mutatja, hogy a gyakorlatban ezeknek a feltételeknek egyike sem teljesül. S azt, hogy ez így van, az evolucionista szerzők természetesen nem reklámozzák.

Willem J. Ouweneel, a Holland Királyi Tudományos Társaság nemzetközi hírű biológusa a radioaktív módszerek objektív megbízhatatlanságát a következő, nagyon szellemes analógiával szemlélteti:

"Képzeld el, hogy itt van előttünk egy igen nagy tartály, fölötte pedig egy csöpögő vízcsap. Megmérem és megállapítom, hogy egy óra alatt egy liter víz csöpög ki a csapból, és hogy a tartályban pontosan száz liter víz van. Kérdés: mióta csöpög a vízcsap? Erre nem nehéz felelni - mondod. Száz liter víz van a tartályban, egy liter csöpögött bele óránként, tehát a csap száz órája csöpög. Szó sincs róla! A csap csak tíz órája csöpög. Tudnod kell ugyanis, hogy már jócskán volt víz a tartályban, amikor a csap csöpögni kezdett. Ezenfelűl pedig - míg a csap csöpögött - valaki egy pár vödör vizet öntött a tartályba, s még azt is, hogy eleinte a csap sokkal erősebben csöpögött, mint most. Mindezt természetesen nem tudhattad. Ezért gondolkodnod kellett volna és így felelned: Száz órája csöpög a csap, ha eredetileg nem volt víz a tartályban, ha senki nem nyúlt a csaphoz vagy a tartályhoz, és ha a csap mindig ugyanazzal az erővel csöpögött."

A nagyon távoli korok meghatározása tekintetében a tudomány módszerei tehát rendkívül bizonytalanok.

Észrevételek karbon 14 módszerről

A természettudomány "rövid időtávra" a karbon-14 néven ismert eljárást tartja a legjobbnak. Vizsgáljuk meg most ezt a módszert is. Alkalmazásakor bizonyos feltételeknek szintén teljesülnie kell, különben az eljárás nem ad megbízható eredményt.

Mint minden kormeghatározási módszernél, a felhasználónak tudnia kell, mennyi C14 volt a növényben vagy állatban, amikor az elpusztult.

Rendszerint azzal a feltételezéssel élnek, hogy az atmoszferikus C14 szintje az utóbbi 20-30 ezer év során állandó maradt. Azonban ahhoz, hogy ez a feltételezés igaz legyen, az atmoszferikus nitrogén szintjének és a kozmikus sugárzás bombázási intenzitásának szintén állandónak kellett lennie ebben az időszakban. Ez az utóbbi feltételezés kissé bizonytalannak látszik, mivel a kozmikus sugárzás intenzitásának első méréseit a huszadik század elején végezték el. Enyhén szólva merésznek tűnik nem egészen nyolcvan év mérési eredményeit az utóbbi 30 ezer évre extrapolálni. És mégis ezt teszik.

Ezzel az előfeltevéssel függ össze az eljárásnak egy ma már ismert, de nehezen magyarázható, súlyos belső ellentmondása. Ez a következőkben vázolható: A mérési eljárást kifejlesztő Willard Libby amerikai fizikus abból a logikus alapfeltevésből indult ki, hogy az atmoszféra felső rétegeiben keletkező és a földfelszín közelében széteső C14-nek a Föld története során egyensúlyban kellett lennie. Ha ugyanis hosszabb időtávon nem lett volna egyensúly, akkor vagy a földfelszínen tűnt volna el már a C14, vagy fordítva: túl sok lenne belőle, veszélyeztetve a "mozgó" élővilágot. A számítások ezt nem támasztották alá. Libby azt találta, hogy nincs egyensúly: kb. 20%-kal több C14 keletkezik, mint ami lebomlik. Bár ez a meglepő eredmény a módszer elvi alapját kérdőjelezte meg, egy ideig a kutatók - miután megmagyarázni nem tudták - egyszerűen nem vettek róla tudomást. Sőt, a módszert olyan hatékonynak és megalapozottnak ítélte a tudományos világ, hogy Libby Nobel-díjat kapott érte.

Melvin Cook, a fémkohászat világhírű amerikai szaktekintélye nem bízott meg Libby módszerében és újabb vizsgálatokkal megállapította, hogy a keletkezett és lebomlott C14 közötti egyensúlyhiány még jóval nagyobb, megközelítőleg 38%-os. Az ő kutatásai szerint alig 8000 évre kell visszamenni, hogy elérjük azt a pontot, amikor zérus volt a C14 mennyisége az atmoszférában. Hogyan lehet meghatározni a karbon-14 módszerrel egy, mondjuk 16 000 éves tárgy korát, ha már 8000 évvel ezelőtt sem volt a légkörben C14?

Az a feltételezés tehát, amely azt állítja, hogy a C12/ C14 arány állandó volt, bizonyíthatóan téves. D. Nutting ezt elmondta Libby egyik közvetlen munkatársának; mint kiderült, ez a kutató nem is tudott még akkor Cook számításairól. Késöbb felkereste Nuttingot és közölte, hogy Cook számításai valóban jók, de a C14 bizonyára alternáló - emelkedő, majd csökkenő - mennyiségben volt jelen az atmoszférában. "Ezt mire alapozza?" - kérdezte tőle Nutting. "Arra a nyilvánvaló tényre, hogy a Föld atmoszférája sokmillió éves és mostanra egy egyensúlynak kellett beállnia" - volt a magabiztos válasz.

<< Előző  Következő >>