1. Így kezdődött

Az emberiség történelme nem az ősemberrel kezdődött sok-sok 100 000 éve, mint ahogyan általában a materialista beállítottságú iskolás történelemkönyvekben szerepel.

Talán meghökkentő, amit mondok, de az emberiség történelme "csupán" mintegy 6000 évre tekint vissza. (lásd: Teremtés vagy evolúció c. oldalamon belül: 6. Miről vallanak a kövületek / Majomemberek? illetve 8. Öreg vagy fiatal világban élünk? című fejezeteket.)Ez a kb. 6000 év viszonylag jól kiszámolható a Biblia beszámolója alapján.

Az emberiség két emberrel, Ádámmal és Évával indult útjára. Közvetlenül az Isten teremtette meg őket.

Fontos ennél a pontnál, az ember teremtésénél kicsit elidőznünk. Nagyon sok kérdésre választ kapunk, ha ennek a lényegét megértjük.

Egyetlen hiteles forrás az ember teremtésével kapcsolatban a Biblia beszámolója. Genezis könyvének (Mózes 1. könyve) 1. és 2. fejezetét érdemes alaposan áttanulmányozni.

Az itt leírtak megértése és megszívlelése rendkívül fontos a helyes identitástudatunk kialakulásához.

"És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn. És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap." (1 Mózes 1:26-31)

"Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké." (1 Mózes 2:6-7)

"És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala." (1 Mózes 2:15-25

Miről is van szó? Számomra nem kérdés, hogy Isten Igéjét mint a fenti esetben is, szó szerint kell elsősorban értelmezni. És itt jön be a hit vagy a hitetlenség kérdése:

• Isten teremtette az embert. Nem az állatvilágból emelkedtünk ki. Nem a "majomtól" származunk, hanem egyenesen Istentől. Nem akármilyen származásunk van ám! Ezen kijelentés megértése már eleve jó irányba tereli identitástudatunkat.
• Nem véletlenül jött létre az ember, vak véletlenek hosszú láncolata során, hanem Isten akart embert alkotni, és meg is tette. Ugyanígy a mi puszta létünk, hogy te meg én létezünk, ez is benne van Isten akaratában. Még ha teszem fel szüleid nem is akartak volna, Isten tervében mégis ott szerepeltél.
• Isten az embert az Ő képére és hasonlatosságára teremtette. Nem akárkire hasonlítunk tehát a lényegünket tekintve, hanem magára a Teremtőnkre, a Világmindenség Alkotójára és Urára. Semmilyen más élőlényről nem mondta Isten, hogy saját képmására és hasonlatosságára teremtette volna, csak az emberről. Az ember magában hordozza az isteni természetet. Az ember szívében hordozza Isten képének lenyomatát, Isten személyiségjegyeit. Ez a hasonlóság alapvetően szellemi szinten érhető tetten, hiszen Isten szellemi lény, Isten Szellem, de kisugárzik az ember lelkére is, sőt hatással van a testére is. Ez az istenképűség sajnos a bűnbeesés következtében jelentős torzuláson ment keresztül, és az ember szelleme a bűn következtében meghalt (legalábbis Isten számára halott). Viszont a jó hír az, hogy Isten helyre akarja, és helyre tudja állítani bennünk (személyesen tebenned meg énbennem és a többi emberben) az eredeti istenképűséget, hasonlatosságot, és fel akarja és fel is tudja támasztani bennünk a halott szellemünket.
• A teremtés módja is különleges. A föld porából formázta meg Isten az ember testét. Majd lehajolt hozzá, és szemtől-szembe, belélehelte az orrába a saját leheletét, (ugyanaz a héber szó áll a lélegzetre és a szellemre is, tehát Isten saját Szelleméből lehelt bele az emberbe). Ettől elevenedett meg az ember, s vált élő lélekké. Amikor kinyitotta a szemét, az első, amit megpillantott Isten arca volt. Közvetlen kapcsolatra, közösségre teremtetett az ember, méghozzá elsősorban Teremtőjével. És itt el is jutottunk az emberi élet egyik legfontosabb értelméhez: a Teremtőjével való közvetlen, bensőséges kapcsolathoz.
• Isten az embert férfivá és nővé teremtette. A férfi és női természet egysége, teljessége megvan Istenben. E két természet kölcsönösen kiegészíti egymást. Egy férfi önmagában csak fél ember. Egy nő is önmagában csak fél ember. A férfi és a nő egymást kölcsönösen kiegészítik, és ketten alkotnak csak egy teljes embert. Ketten lesznek egy testté, ketten alkotnak egy egészet. És pont ez a házasság lényege. Tehát már itt a kezdetekkor megjelenik a házasság "intézménye". Sajnálattal kell konstatálni, hogy jelen világunkban a házasság "intézménye" igen csak válságban van. Ez annak egyik egyértelmű jele, hogy a mai kor embere se Istent nem ismeri, se a házasság lényegéről nincs fogalma. Az elharapódzó homokos meleg-frontról pedig nem nehéz Isten Igéje alapján belátni, hogy totálisan Isten akarata ellen megy.
• A nő teremtése is egészen különleges. Isten az asszonyt a férfiból teremtette, méghozzá oly módon, hogy a szívéhez legközelebb álló részt vett ki a férfiból, az oldalbordát, és abból teremtette meg Isten a nőt.
• Isten megáldotta az első emberpárt, ellátta őket mindennel, amire szükségük volt. Gondoskodott róluk. Adott nekik élelmet (megjegyzem: eredetileg növényi eredetű táplálékkal látta el Isten az embert, úgymond vegetáriánus étrenddel, csakhogy az akkori körülmények között az Édenben minden valószínűség szerint ez az étrend ellentétben a mai vegetáriánus étrendekével teljes értékű volt, tartalmazott minden szükséges fehérjét, vitamint, szénhidrátot, zsírsavat, stb.), adott nekik lakóhelyet, az Éden kertjét, amely valahol a mai Közel-Kelet tájékán helyezkedhetett el, amelyben valóban "paradicsomi" állapotok uralkodtak.
• Isten feladatot is adott nekik, méghozzá hogy szaporodjanak, sokasodjanak úgyannyira, hogy betöltsék a föld kerekségét, illetve hogy hajtsák uralmuk alá a földet, és uralkodjanak az állatvilág felett, (megjegyzem: nem ember embertársa felett). Az ember uralkodásra lett teremtve, és uralkodásának térsége ez a Föld nevű bolygó.
• Isten belehelyezte az embert az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt. Az ember feladata tehát a gazdálkodás. Gazdálkodás és nem kizsákmányolás. Gazdálkodás a termőfölddel, a vizekkel, a növény- és állatvilággal, illetve ezek őrzése, amibe beleértendő ezen javak megőrzése (tehát tartamos használata) és megvédelmezése, megoltalmazása is (pl. káros hatásoktól). Ez mind bennfoglaltatik az uralkodás fogalmába. Ha már csak ezeket szem előtt tartjuk, bizton kijelenthetjük, hogy az emberiségnek van Istentől rendelt feladata itt a földön.
• Isten az embert nem csak feladattal látta el, hanem az ember megóvásának érdekében korlátot is állított elé, amely egy nyomatékos tiltás formájában jelent meg (a jó- és gonosz tudás fájáról való evés tilalma), melyet ha áthág, annak beláthatatlan következményei lesznek: tragédiához vezet. Isten ezzel meg is próbálta az ember engedelmességét és hűségét Iránta és az Ő szava iránt. Ha Isten által elénk állított korlátokat önkényesen áthágjuk, súlyos veszélyeknek, traumáknak, megrázkódtatásoknak tesszük ki magunkat, mert azok a korlátok a mi védelmünkre vannak odarakva és nem azért, hogy ezáltal valami jótól fosszon meg minket az Isten. Isten sokkal jobban ismer minket, mint ahogy mi önmagunkat. Hiszen Ő teremtett minket. Jobban tudja, hogyan működünk, és azt is, honnan leselkednek veszélyek életünkre. Ne gondoljuk azt magunkról, hogy okosabbak lennénk Istennél!

Az első emberpár megteremtésével kezdetét is vette az emberiség történelme.

Történelmünk nagyon jól indult. Ádám és Éva együtt jártak Teremtőjükkel, közvetlen, személyes és "baráti" kapcsolatot ápolva Vele.

A bukás  >>