Reformátorok az asztrológia ellen

OKKULTIZMUS ÉS AZ EGYHÁZ

DR. KULCSÁR ÁRPÁD / HIT ÉS ÉRTÉKEK

HETEK 1999. 06. 12. (III/23)

A IV. század folyamán, a konstantini fordulat után hivatalossá váló egyház a külső helyzetében bekövetkezett alapvető változásokkal párhuzamosan jelentős belső szellemi átalakuláson ment keresztül. Az állammal kötött szövetség nyomán mindinkább az államtól kezdték várni az anyagi téren történő gyarapodást, sőt az egyházi élet finanszírozását éppúgy, mint a kereszténység nagymérvű elterjesztését, létszámbeli növekedésük biztosítását. S e várakozásukban nem is kellett csalódniuk. Már a Római Birodalom uralkodói is hatalmas birtokokkal, nagy értékű ingatlanokkal és egyéb anyagi juttatásokkal látták el a IV. századtól kiformálódó katolikus egyházat. Nagy Theodosius 380-ban kiadott rendeletével kezdődően pedig, amelyben kötelező államvallássá tette a katolicizmust, az egymást követő császárok hatalmas tömegeket tereltek be hatalmi szóval az egyházba. Azon persze nem lehet csodálkozni, ha az ily módon belső indíttatás nélkül csatlakozott hatalmas tömegek, amelynek tagjai az egyházi vezetés minden szintjére bekerültek, jelentősen elpogányosították az egyház szellemi arculatát.

Az ekkor lejátszódó negatív folyamatok sokkal erőteljesebb formában ismétlődtek meg a népvándorlás viharai után, a bukott Római Birodalom romjain fölemelkedő új országokban. Ezek mindegyike - különös módon - egymás után a katolicizmust tette meg államvallásává, annak ellenére, hogy egyikük sem volt még katolikus, amikor diadalmaskodtak Róma fölött. Számukra azonban már az a katolicizmus volt a kiindulási alap, amely addigra számos pogány rítust, ünnepet és mitológiai alakot olvasztott magába. A római egyházhoz ismét csak kemény uralkodói parancs nyomán csatlakozó népek katolikussá minősülve is erőteljesen ragaszkodtak saját pogány tradícióikhoz, s igyekeztek azokból mennél többet átemelni kényszerűen kapott új vallásukba. Ezt nagyban megkönnyítette, hogy a római egyház vezetői is késznek mutatkoztak e tradíciók egy részének befogadására. A négy nagy egyháztanító egyike, I. Nagy Szent Gergely pápa 601-ben írt híres levelében azt adta utasításba az angolszászok közt missziózó Szent Ágoston bencés apátnak és társainak, hogy bátran tegyenek engedményeket a megtérítendő pogányoknak. Így történhetett, hogy például a mai Dorset grófság területén élt halásznép katolikussá tétele érdekében engedélyezték, hogy e halászemberek régi pogány varázsló szertartásaiknak megfelelően, levágott halfejeket kötözhessenek az ekkor már misét celebráló papjuk miseruhájának hátára. Hasonlóan járt el egy bő évszázaddal később Szent Bonifác, a németek nagy katolikus térítője is. Ő sem igazán tudta meggyőzni a katolikussá váló germánokat, hogy hagyjanak fel azzal az ősi mágikus szertartásukkal, hogy tavasszal hatalmas tüzeket gyújtanak isteneik tiszteletére s egyben a tél, a sötétség, a pusztulás gonosz szellemeinek elpusztítására. Végül is azt a megoldást választotta, hogy a germánok nagy tavaszi tűzgyújtását bevonta a húsvét katolikus liturgiájába, és a nagyszombat kiemelt jelentőségű szertartásává tette. E mindmáig élő liturgikus gyakorlatban a fellobbanó nagyszombati láng Krisztust igyekszik jelképezni. A további példák sora még hosszan folytatható. Különös módon a legtöbb pogány, mágikus eredetű katolikus szertartás a feltámadás ünnepe, a húsvét köré csoportosul. Ide tartozik a már említett nagyszombati tűzgyújtás, továbbá a megszentelt barkaágakkal végzett virágvasárnapi körmenet, amely az ősi zöldág-kihordás egyháziasított változata, valamint az eredetileg szintén termékenységvarázsló célzattal készített és átadott húsvéti hímes tojások templomi megszentelése (jóllehet a tojás a bibliai húsvéttal semmilyen öszszefüggésbe nem hozható, az viszont ismeretes, hogy a hímes tojások színe és mintája kezdettől fogva azok mágikus erejét volt hivatva növelni).Kétmillió máglya Miközben a római egyház jelentős számban vett át és épített be saját liturgiájába pogány eredetű okkult szertartásokat, élesen szembefordult azokkal, akik a katolikus egyház szervezeti keretein kívül, annak jóváhagyása nélkül végeztek mágikus szertartásokat, varázslásokat. Egyértelművé tették, hogy természetfölöttivel kapcsolatos szertartásokat csak a római egyházon belül lehetett végezni. Kíméletlen harcot hirdettek például a boszorkányok ellen. Az eredeti ó- és újszövetségi tanítás szerint boszorkányoknak általános értelemben azok tekinthetők, akik nem bibliai hitből származó szellemi erőt, hanem különböző démonok, gonosz szellemek erejét igyekeznek felhasználni céljaik elérésére. Leggyakoribb ténykedésük a fehér, illetve fekete mágia. A néprajztudomány önmagában hatalmas tényanyagot halmozott fel az ilyen személyek működéséről. S hogy napjaink sem mentesek a modern boszorkányoktól, azt egyértelműen bizonyítja, hogy a Magyar Boszorkányszövetséget 1992-ben jegyezték be a cégbíróságon mint az ötvenkettedik önálló egyházat Magyarországon. A római egyház azonban a középkortól kezdődően egy ténylegesen nem létező boszorkányképet konstruált, s az ellen kezdte meg a harcot. E XV. századra "kialakított", hivatalosnak számító boszorkánytípus legfőbb ismérvei a következők voltak: általában nő, aki az ördögnek fogad engedelmességet, részt kell vennie bizonyos titkos találkozókon, a meghatározott helyeken (Magyarországon pl. a budai Gellért-hegyen vagy a szegedi Öthalom nevű dombon) tartott boszorkányszombatokon, ahová repülve seprűn, fekete macskán, kecskén vagy éppen a szó szerint "lóvá tett" haragosán érkezik. Itt a kecske alakjában jelen levő legfőbb ördögöt imádják, és nagy mulatságot csapnak, majd ahogy érkeztek, olyan módon térnek haza. Mivel minden boszorkánysággal gyanúsított személyt e típus megtestesítőjének tekintettek, elég volt, ha - az itt említetteknél egyébként jóval terjedelmesebb - bűnlajstrom egyetlen elemét is rábizonyították, mert akkor már a többiben is automatikusan bűnösnek tekinthették és boszorkányként kivégezhették. Az első boszorkányper 1275-ben a franciaországi Toulouse-ban zajlott, s a vádlott máglyán történt megégetésével végződött. A boszorkányok nagyszabású üldözése VIII. Ince pápa hírhedt "Summis desiderantis" kezdetű bullájának kiadásával indult meg 1484-ben. Ugyanezen évben e pápa két német domonkosrendi inkvizítort bízott meg, hogy kezdjenek hozzá a leszámoláshoz a Német-római Birodalom területén. Ottani működésük nyomán írta meg a két szerzetes három év múlva "A boszorkányok pörölye" című kézikönyvet, amely nemcsak a boszorkányhit összefoglalását adja az ő megfogalmazásukban, hanem csokorba gyűjti az általuk legeredményesebbnek ítélt kínzási módszerek leírását is. Szükségesnek tekintették ugyanis a vádlott beismerő vallomását, akinek egyébként nem lehetett védője, és sorozatos kínvallatásnak lehetett alávetni. A XVIII. század végéig több százezer (más becslések szerint összességében több mint kétmillió) kivégzett áldozata lett a boszorkánypereknek. Magyarországon 1777-ben, Németországban 1775-ben végeztek ki utoljára "boszorkányt". A világon az - eddig - utolsó boszorkányégetésre, a múlt század hetvenes éveiben került sor Mexikóban. E perek visszataszító brutalitása, számtalan igazságtalansága a későbbiekben arra is alapot adott, hogy sokan - különösen a materializmus térhódításával - épp a katolikus boszorkánykép nyilvánvaló képtelenségeire hivatkozva, és az ellene való fellépés emberi alapjogokat semmibevevő, erőszakos voltán felháborodva, mindenfajta boszorkányság létezését is kategorikusan megtagadják. Csillagjós püspök Az okkultizmus egyik fontos ága, az asztrológia, azaz a csillagjóslás nagy tekintéllyel bírt a magát katolikusnak nevező középkori Európában, jóllehet a Biblia egyértelműen és súlyosan elítéli e tevékenység valamennyi formáját. Mégis önálló asztrológiai tanszékkel rendelkeztek olyan nagyhírű egyetemek is mint Párizs, Bologna, Padova stb. A horoszkópok készítése különösen a reformáció megindulása előtti évtizedekben vált rendkívül népszerűvé. Figyelemreméltó tény, hogy az egyháztörténet jelentős fordulatainak időszakában - amikor az egyház vezetőinek a legnagyobb szükségük volt szellemi tisztánlátásra - minden alkalommal az okkultizmus rendkívül nagyfokú fölerősödése tapasztalható. Így volt ez a IV. században, a XV-XVI. században s a XX. század folyamán is. Az asztrológia a reformációt megelőzően már Magyarországon is igen nagy népszerűségnek örvendett, amit jól jelez, hogy például Mátyás király híres budai Corvina-könyvtárának mennyezetére saját horoszkópját festette. Hasonlóan járt el utóda, II. Ulászló is a budai palotában. A pápák is nagyra értékelték a csillagjósok "tudományát". Így például Lucas Gauricust, az Európa-szerte ismert csillagjóst III. Pál pápa - a reformációellenes tridenti zsinat összehívója és a jezsuita rend engedélyezője - azért nevezte ki püspökké, hogy így jutalmazza meg a számára készített horoszkópjaiért. A pápaság egyébként az asztrológiát is igyekezett csatasorba állítani a meginduló reformáció ellen. Így a már említett Lucas Gauricus a VII. Kelemen pápa számára készített horoszkóp alapján azt jövendölte neki: "Te zúzod szét Luther álnokságait." Ahhoz, azonban, hogy kellően sátáni képet festhessen a reformátorról, nem volt igazán megfelelő számára Luther valóságos születésnapja. Ezért a cél érdekében egyszerűen megváltoztatta azt 1483 november 10-éről 1484 október 22-ére. Így már olyan horoszkópot tudott konstruálni, melynek minden szava máglya után kiáltott. Művét széles körben terjesztették, sőt még Luther halála után is kiadták nyomtatásban."Istentelen és szánalmas asztrológia" Luther számára a tényleges kihívást még inkább az jelentette, hogy legszűkebb munkatársai, sőt barátai körében is többen éppoly elkötelezett hívei voltak az asztrológiának, mint a reformáció ügyének. Közéjük tartozott Philipp Melanchton, aki a horoszkópkészítés és csillagjóslás aktív művelője volt. Őróla sem állítható, hogy semleges szellemi miliőben látta volna meg a napvilágot 1497-ben. A korabeli viszonyokat is jól jellemzi, hogy hétéves korában szülővárosában egyszerre öt személyt égettek meg boszorkányként, apja pedig már születésekor elkészíttette fia horoszkópját, amelynek útmutatásaihoz, tiltásaihoz Melanchton élete végéig szigorúan tartotta magát. Az okkultizmushoz fűződő erős szálakat Melanchton azt követően sem szakította el, hogy csatlakozott a reformációhoz, amely mozgalomban személye ennek ellenére meghatározó jelentőségűvé vált. Hamarosan őt tekintették a kibontakozó hitújítás második emberének. Ő fogalmazta az evangélikus egyház mindmáig érvényben lévő hitvallási iratát, az Ágostai hitvallást. Az ő vezetésével történt a teljes német protestáns iskolaszervezet létrehozása, illetve átszervezése, s fontos szerepet játszott a pedagógusképzésben is. Mindezekért a "Németország tanítója" (Praeceptor Germaniae) megtisztelő címmel ajándékozták meg. Hatása egész Európára kiterjedt. Nemcsak nyomtatásban megjelent művei és széles körű levelezése révén, hanem azért is, mert a reformáció legfőbb központjának számító wittenbergi egyetemre nagy számban érkeztek diákok szerte Európából, hogy Melanchton előadásait hallgassák, aki görög nyelvet, szentírásmagyarázatot és történelmet tanított. Igaz, ez utóbbit egyik híres csillagjós barátja, a Johann Carion által írt könyvből. Több évtizedes tanári működése révén a reformáció későbbi vezetőinek jelentős része hosszabb-rövidebb ideig az ő tanítványa volt. Ezenközben azonban mindvégig csillagjósokkal, mágusokkal, jövendőmondókkal állt baráti levelezésben, családi és egyházpolitikai kérdésekben egyaránt kikérve tanácsukat. Így például, amikor 1531-ben Melanchtonnak lánya született, elkészítette horoszkópját, s egy levélben elküldte a már említett asztrológus barátjának, Carionnak véleményezésre, azzal a megjegyzéssel, hogy szerinte a horoszkóp alapján lányából apáca lesz. Kikérte Carion véleményét a fenyegető protestáns-katolikus fegyveres összecsapás kimenetelét illetően is, az idevonatkozó jóslatok és jövendölések ismertetése kapcsán. Kettejük barátsága azért is felettébb különös, hiszen Carion sokáig igen ellenséges volt Lutherrel szemben. Még azt is megjövendölte neki, hogy melyik napon fogják eretnekként megégetni. Hogy Melanchton mennyire hatása alatt állt az asztrológiának, azt a Luther-horoszkópok esete mutatja talán legélesebben. Melanchton ugyanis, látva, hogy Luthert milyen ádázan támadják ellenfelei horoszkópok által is, megvédelmezésének egy igencsak sajátos módját választotta. A saját maga készítette Luther-horoszkópokkal sietett a reformátor segítségére. Arra törekedett, hogy az elkészülő munka mennél kedvezőbb képet adjon barátjáról, ezért ő sem ragaszkodott az eredeti születésnaphoz, hanem az említett Gauricus-féle, durván megváltoztatott dátumhoz igazítva készítette el a baráti horoszkópokat. Luther élesen elítélte Melanchton okkultizmusát, aki azonban annyira ragaszkodott a csillagjóslás előrejelzéseinek komolyan vételéhez, hogy - miként Luther beszámolt róla: "Egy álló napon át visszatartott Schmalkaldenben istentelen és szánalmas asztrológiájával, mivelhogy újhold volt. Egyszer meg nem akart átkelni az Elbán, lévén újhold." Melanchton pályája jól mutatja a protestantizmus nagyfokú bizonytalanságait a természetfeletti világ vonatkozásában. A reformáció ugyan meghirdette, hogy a hitet teljesen a Bibliához, azaz Isten beszédéhez kell igazítani, a gyakorlat azonban korántsem minden vonatkozásban követte a kinyilvánított szándékot. Melanchton és az általa képviselt irányzat egyrészt teljesen biblikus módon elfogadta a természetfölötti világ, démonok, angyalok és egyéb szellemi lények létezését, és Lutherhez hasonlóan fontos keresztény feladatnak tekintette és gyakorolta is a gonosz szellemek elleni küzdelmet, a démonűzést. Ugyanakkor annak ellenére, hogy a Biblia kategorikusan elítéli a csillagjóslást, Melanchton mégis pozitívan, befogadó jelleggel viszonyult az okkult szellemvilág e része felé. Meg kell jegyezni, hogy ez a fajta viszony a későbbiekben igen súlyosan hatott a protestánsok által évtizedeken át széles körben és alapvetően bibliai keretek közt folytatott démonológiára (a démonűzés gyakorlatára is), babonás elemeket keverve abba - hogy aztán a XVII. század elejétől épp e babonás elemekre, okkult jellegű torzulásokra hivatkozva vesse el magát a démonűzést is a bibliai elvektől mind jobban eltávolodó protestantizmus. Miközben tehát egyes protestáns irányzatok a Biblia által egyértelműen negatívnak minősített szellemvilág felé is nyitottak voltak, azonközben más protestáns irányzatok - például a Kálvin vagy Zwingli-féle tanítások követői - kezdettől fogva élen jártak nemcsak az okkult szellemvilág elutasításában, hanem legalább akkora hangsúllyal a Biblia által pozitívnak mondott szellemi erők, megnyilvánulások elől történő elzárkózásban is, mint amilyen a nyelvekenszólás, a csodák lehetősége a jelenlegi korban, a hitből való gyógyulás, a Szentlélek kézrátétellel történő közvetítése stb. Ezen elvek egyre nagyobb térnyerése sokak szerint jelentősen hozzájárult a reformáció szellemi megerőtlenüléséhez, ami a rekatolizáció előretörését és a protestantizmus látványos visszaszorulását eredményezte.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el