A Mária-kultusz eredete

ADALÉKOK EURÓPA VALLÁSTÖRTÉNELMÉHEZ

DR. KULCSÁR ÁRPÁD / HIT ÉS ÉRTÉKEK

HETEK 1999. 08. 28. (III/34)

Sokan magától értetődőnek tekintik, hogy miután a IV. század folyamán a Római Birodalomban államvallássá vált a kereszténység, majd pedig a népvándorlás hatalmas viharaival érkezett népek újonnan alakult államai sorra kötelező államvallássá tették a katolicizmust, mindezek nyomán az egykori pogány Római Birodalom helyén kialakult a keresztény Európa. Ezért beszélnek például magyar vonatkozásban szinte evidenciaként arról, hogy a kilencszázas évek végén, Géza fejedelem és István király idején Magyarország csatlakozott a keresztény Európához. Sőt már századok óta előszeretettel azonosítják Európát magával a kereszténységgel. Ezért kaphatta a törökök előnyomulását feltartóztató Magyarország "a kereszténység védőbástyája" kitüntető jelzőt a hasonló szerepet betöltő Lengyelországgal együtt.

A témával foglalkozó szerzők másik csoportja ezzel szemben azon az állásponton van, hogy kontinensünk meghatározó szellemi jegyei mindmáig kifejezetten pogány jellegűek, amit egyértelműen jelez széles rétegek életvezetése, gondolkodásmódja, erkölcsi felfogása és gyakorlata például szexuális téren, illetve a jövendőmondás, jóslás különböző formáihoz (például a horoszkópokhoz) való viszony, avagy az olyan varázslók, parafenomének lelkes fogadtatása, mint amilyen a Magyarországon nemrég fellépett David Copperfieldé is volt.A helyzet igazi csapdája abban áll, hogy épp azok az egyházak, melyeknek elsőszámú feladata lett volna Európa keresztény arculatának biztosítása, maguk is különböző mértékben megteltek pogány eredetű vallási nézetekkel, rítusokkal, ünnepekkel, így az évszázadok során sokkal inkább konzerválói, mintsem megváltoztatói lettek Európa pogány jellegének.

Ilyenkor, az augusztusi nagy vallási ünnepek idején joggal merül fel a kérdés, hogy ezek mennyiben tekinthetők kereszténynek, azaz mennyire állnak összhangban a valamennyi felekezet által a keresztény hit zsinórmértékeként elismert Bibliával? Valóban zavarba ejtő, hogy a római katolikus felekezet minden év augusztus 15-én Magyarországon fényes külsőségek között a Nagyboldogasszonyt ünnepli, amely köztudottan a magyarság ősi pogány istennője. Sőt az esztergomi érsek vezetésével minden évben mint patrónának - azaz védőasszonynak - neki ajánlják fel az egész országot. A bibliai kinyilatkoztatástól radikálisan eltérő régi, pogány magyar elképzelések szerint az ég hét egymás fölötti szintre tagolódik, mindegyikben egy-egy úrnő, azaz régi magyar nyelven "boldogasszony" uralkodik, közülük a hetedik, a Nagyboldogasszony a leghatalmasabb. Ennek ismeretében még különösebb, hogy a római egyház nemcsak a Nagyboldogasszonyt ünnepli, hanem az egyházi naptár rendje szerint külön ünnepe van a Gyertyaszentelő Boldogasszonynak (február 2.), a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak (március 25.), a Sarlós Boldogasszonynak (július 2.) a Havas Boldogasszonynak (augusztus 5.), a Kisboldogasszonynak (szeptember 8.). Közülük a Nagyboldogasszony, a Kisboldogasszony és a Sarlós Boldogasszony ünnepe egészen 1948-ig egyben hivatalos állami ünnepnap is volt. Ekkor az országgyűlés törölte őket azok sorából.Mindez korántsem magyar specialitás, hiszen például a lengyel katolikus egyház július 2-án a "Gyümölcsök Istenanyját" (Matka Boska Jagodna) ünnepli, augusztus 15-én a "Gyógyfüvek Istenanyját" (Matka Boska Zielna), szeptember 8-án pedig a "Vetések Istenanyját" (Matka Boska Siewna).

Istennő - álnéven

A felsorolt női istenségek, illetve más népeknél található további megfelelőik, a hivatalos katolikus magyarázat szerint valamennyien egyetlen személlyel azonosak, Jézus Krisztus anyjával, Máriával, s így e különböző elnevezések alatt mindig Mária tisztelete folyik.Ezzel szemben a beható vizsgálatok egészen más eredményt mutatnak. Egyértelműen megállapítható, hogy a Mária-kultusz esetében nem Jézus anyjának a felfokozott tiszteletével állunk szemben. Azért nem, mert e nagyfokú vallásos tiszteletben részesített Mária ismertetőjegyei, tulajdonságai döntő többségükben nemcsak nem egyeznek, hanem kifejezetten ellentétesek a Bibliában szereplő Máriáéval. Megdöbbentő, de végső eredményként az állapítható meg, hogy Mária neve alatt lényegében ősi pogány istennők kultusza folytatódik tovább. Ezek többségét még az erőszakos térítéssel katolikussá tett, de régi isteneikhez továbbra is szívósan ragaszkodó európai népek a klérussal kialakult kompromisszum nyomán menekítették be a hivatalos egyházba Mária neve alatt. E folyamattal szoros összefüggésben a későbbi századok folyamán még erőteljesebben pogány istennők képére formálódott át a bibliai Mária alakja.Megjegyzendő, hogy a pogány felfogás szerint nem az volt a lényeges hogy egy istenséget milyen néven tisztelnek, hanem az, hogy kultuszát folyamatosan gyakorolják. Egyugyanazon istent vagy istennőt különböző területeken más-más néven tiszteltek, így olvadt össze a görög és római istenek világa, s tekintették a görög Artemiszt azonosnak a római Dianával, Nikét Victoriával és így tovább. A Mária-kultusz értékeléséhez is számos támponttal szolgál az i. sz. II. századi filozófus és pogány főpap, Apuleiosz beszámolója arról, hogy miként találkozott az általa tisztelt Ízisz istennővel. Az általa említett istennők kultusza ugyanis a későbbiekben jelentős részben a Mária-tisztelet keretében tudott folytatódni. Imáját így kezdte: "Ég királynője, légy akár Ceres a gyümölcsök anyja, vagy a mennyei Venus, vagy Phoebus nővére, akit most az epheszoszi dicső templomban imádnak, de akármilyen néven, akármilyen szertartással, és akármilyen megjelenésedben kiáltanak is hozzád, kérlek, segíts most rajtam nagy bajomban." A hívásra megjelent Ízisz, majd más neveit is felsorolta: Minerva, Venus, Diana, Ceres, Juno. Végül elmondta, hogy az egyiptomiak nevezik őt igazi nevén, Ízisz királynőnek.

Egy kis ragozás

A pogány képzetek egyre erőteljesebb érvényesülése a Biblia különböző fordításait, értelmezését és használatát is mélyen befolyásolta.Ennek egyik korai, s igencsak elgondolkodtató példája a latin Vulgata-fordítást készítő Szent Jeromos esete. Jeromos kiváló ismerője volt a héber nyelvnek, hisz a Szentföldön éveken át zsidó rabbiktól tanulta. Ugyanakkor az egyik első nagyhatású szorgalmazója volt a Mária-kultusznak. Ez bibliafordításában sem maradt hatás nélkül. Mózes első könyvében (3,15) az ember bűnbeesése után Isten részéről elhangzik az a jövőre vonatkozó ígéret, amit "ősevangéliumnak" is szoktak nevezni: az ígéret szerint az aszszony magva (a Krisztus) az emberiséget bűnbe vivő kígyó, vagyis a Sátán fejére fog taposni, azaz teljes győzelmet arat fölötte. A mondatban szereplő hímnemű utalószót - "az neked fejedre tapos" - Jeromos egyszerűen nőneműnek fordította. Ezzel teljesen megváltoztatta az ősevangélium üzenetét, hiszen így a Sátán legyőzője nem a Fiú lenne, hanem a Máriával azonosított asszony. S hogy itt mennyire nem pusztán egyszerű fordítási hibáról van szó, azt leginkább a római egyház szívós ragaszkodása mutatja e durva félrefordításhoz. Jeromost az első négy nagy egyháztanító egyikének nyilvánították, fordítását pedig az első betűtől az utolsóig megkérdőjelezhetetlennek jelentették ki a XX. századig meghatározó jelentőségű tridenti egyetemes zsinaton. S bár a reformáció idején született számos protestáns anyanyelvi fordítás teljesen egyértelművé tette, hogy Jeromos fordítása ehelyütt - és több más ponton is - teljesen tarthatatlan, ennek ellenére a következő századokban festmények és köztéri szobrok hosszú sora készült, hogy egy olyan Máriát propagáljanak Európa szerte, amely nemcsak élesen különbözik a bibliai Máriától, de sérti Jézus Krisztus személyét is, hiszen az ő egyedülálló győzelmét ruházzák át egy képzeletbeli Máriára.

Szobrok, képmások...

Miként Európa szerte, így Budapesten is a város legforgalmasabb pontjain mind a mai napig több szobor hirdeti ezt a "másik Máriát". A Blaha Lujza térnél, a Rókus kápolna előtt például a múlt század derekán állították fel azt a több méter magas bronzszobrot, melyen Mária rátapos a Földgolyó köré csavarodó kígyóra. A diadal érdeme így kétségtelenül az övé, a Fiú alakja fel sem tűnik.Hasonló ábrázolással találkozhat a járókelő a Belváros Petőfi Sándor utcájában, a volt Martinelli (ma Szervita) tér kiöblösödésében is. E mészkőszobor már 1729 óta hirdeti Mária egyedülálló diadalát. S amikor a természeti erők már erősen lekoptatták, akkor az 1940-es évek elején újrafaragtatták.A Ferenciek terén a ferences templom főbejárata fölött egy némiképp módosított ábrázolással találkozhatunk. Bár a főalak már csak méreteinél fogva is itt úgyszintén a Madonna, ez esetben már megjelenik - ha nem is a Fiú - de egy fiúcska, egy kisded, akit a nőalak tart a karjában, hogy annak pici kis kezében lévő kereszttel döfje át a kígyó fejét.A kígyót, azaz a Sátánt legyőző Máriát egyébként országszerte szobrok sokasága népszerűsíti. Ennek árnyékában piacoznak a fehérvári polgárok a buszpályaudvar szomszédságában, alatta közlekednek a soproni Várkörút járókelői és autósai, ugyanilyennel találkozhatunk Győr központjában a Széchenyi téren…Tanítások és egyházi dogmák egész sora született az évszázadok során, melyek pogány női istenségek újabb és újabb jellemző vonásaival ruházták fel Mária alakját. Már 431-ben, a II. egyetemes zsinaton dogmaként mondták ki róla, hogy ő "Istenanya". Az eseményre talán korántsem véletlenül a híres pogány istennőnek, Artemisznek vagy más néven Dianának a kultuszközpontjában, Epheszoszban került sor. A dogma ellenzői hiába hangoztatták, hogy Mária nem nevezhető "istenszülőnek" (theotokosz), hiszen Jézus Krisztus nem tőle, hanem az Atyától kapta isteni természetét, aki maga mondta Jézusról: "Én fiam vagy te, én ma szültelek téged." A zsinaton az ellenzőket elítélték és kiközösítették az egyházból. Így nyerte el Mária az anyaistennő, az ókori világban több néven is tisztelt Magna Mater tulajdonságait. Ez utóbbit nemcsak istenek anyjaként, hanem az emberek szülőanyjaként is tisztelték. Nem véletlen, hogy Máriát is elkezdték tisztelni mint "minden ember édesanyját".A Magna Mater legnagyobb ünnepe egyébként az ókori Rómában március 25-e volt, az úgynevezett Hilaria. Különös módon az egyik legfőbb Mária ünnep szintén március 25-re esik. A már említett Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. A bibliai Máriával kapcsolatosan semmiféle utalás nem ismeretes, hogy a gyümölcskertészet lett volna az egyik fő kedvtelése, az viszont egyértelmű, hogy ilymódon Mária neve alatt folyhatott tovább a "gyümölcsök anyja"-ként ismert Ceres istennő kultusza.

Az örökké szűz Diana

Máté és a Márk evangéliuma név szerint is felsorolja Jézus négy öccsét: Jakabot, Józsét, Júdást és Simeont. Ezenkívül megemlíti, hogy Jézusnak még húgai is voltak. A kereszténység római államvallássá válása előtt, 200 körül a híres egyháztanító, Tertullianus még magától értetődően beszélhetett Mária Jézus után született gyermekeiről. Mindezek ellenére 553-ban az V. egyetemes zsinat kimondta, majd a 649-ben tartott lateráni zsinat katolikus dogmává emelte Mária örök szüzességének tanát. E tulajdonság az Evangéliumok fentebb idézett tanúsága szerint bizonyosan nem a bibliai Mária jellemzője. Annál fontosabb ismérve volt viszont a már említett Dianának, azaz Artemisznek, aki maga kérte Zeuszt, hogy örökké szűz maradhasson.Elgondolkodtató, hogy annak ellenére, hogy az Újszövetség egyértelmű tanúsága szerint a pogány kultuszok közül a Diana-tisztelet volt a kereszténység egyik legádázabb ellenfele, a későbbiekben mégis mennyire nagy népszerűségnek örvendett Diana a katolikusok körében. A reformáció korában, miközben százával küldték máglyára vagy ölték meg más módon a bibliai hithez visszatérni szándékozókat, azzal a váddal hogy eretnekek, az üldözést irányító egyház egyik érseke, Hippolito d\'Este, aki a pápa szűkebb körének a bíborosok testületének is tagja volt, Rómától nem messze, Tivoliban fényes kastélyt építtetett magának, pazar kerttel. A kastélykertet a pogány mítoszok különböző istenségeinek és szellemi lényeinek általa faragtatott szobraival népesítette be. Az egyik legfőbb látványosság itt mindmáig az epheszoszi Dianának klasszikus ókori formájában megjelenített nagyméretű szobra. A francia protestantizmust a legbrutálisabb eszközökkel üldöző II. Henrik király szintén nagy hódolója volt Dianának. Nyíltan vállalt szeretőjét, Diane de Poitiers-t udvari festőivel mint Diana istennőt festtette le, aki a képen ruhadarabok helyett csupán egy íjat és egy tegzet visel, hisz Diana híres volt gyors veszedelmet hozó nyilairól.Még Budapesten a Várnegyedben is állítottak Dianának egy több mint másfél méteres öntöttvas szobrot a múlt században, amely ma a Mária Magdolna templom tornyának tövében áll, talapzatán az Artemisz felirattal.Diana ősi ünnepnapja egyébként az az augusztus 15-e (a magyarok Nagyboldogasszonyának már említett ünnepnapja), amely mindmáig kiemelkedő vallási ünnep, csak napjainkban mint a legnagyobb Mária-nap ismeretes: Mária mennybemenetelének ünnepe. Már a VI. században megjelent az az apokrif legenda, hogy Mária nem sokkal Jézus után feltámadt és a tanítványok szeme láttára, testben fölment a mennybe. Ezt az eseményt, amelyre sem a Szentírásban, sem történeti forrásokban semmiféle utalás nem található, már Nagy Szent Gergely egyházfőségétől kezdve minden évben augusztus 15-én, az ősi Diana-napon megünnepelték. 1950-ben aztán XII. Pius hivatalos katolikus dogmává emelte. E tanítás már ezt megelőzően tovább bővült Mária mennybéli megkoronázásával, annak ellenére, hogy a Biblia ez esetben is kizárólag Jézusról mondja, hogy az Atya megkoronázta őt dicsőséggel és tisztességgel. Máriából viszont "Ég Királynéja" lett.Nemcsak festmények és szobrok hirdetik ezt, hanem énekek is. Már a XII. századtól egy híres himnusz pontosan e néven szólítja meg (Ave regina coelorum = Üdvöz légy egek királynéja!). A kultusz betetőzéseként XII. Pius pápa 1954-ben bevezette Mária királyságának megünneplését is. Mindezzel Máriát ismét csak az egyik ősi pogány istennő vonásaival ruházták fel. Már a sumerek és akkádok is tisztelték az ég királynőjét. Különösen erős volt a kultusza Babilónban, ahol Istarnak nevezték, és a város híres kettős kapuját is neki szentelték. Számos kultuszhelye volt Mezopotámiaszerte. Imádták az uruki, agadei, assuri, ninivei Istárt, erőteljes hasonlóságot mutatva a későbbi Mária-kegyhelyek gyakorlatával. Ugyanezt az istennőt Szíriában, Föníciában és Kánaán területén Astarot néven tisztelték. A Biblia beszámolója szerint Isten előtt igen utálatosnak minősült, amikor az ő népe között szintén kezdett terjedni az "Ég Királynőjének" tisztelete, s ugyanakkor a legteljesebb tetszésével találkozott, amikor Jósiás király a leghatározottabban fellépett e kultusszal szemben.

Háború istennője

Istár-Astarot egyben a háború istennője is volt. Említik mint a harci szekerek és csaták úrnőjét. Így nem lehet csodálkozni, ha ezek a jellemzők a későbbiekben Mária tulajdonságaiként tűnnek fel, aki egyúttal magába olvasztotta a római és görög győzelemistennőknek, Victoriának és Nikének a vonásait is. Számos oltárképen, festményen és egyéb ábrázoláson látható Mária, amint beavatkozik a csatákba, hogy győzelmet adjon az övéinek. Nemegyszer ágyúk, kardok, pajzsok és egyéb haditrófeák által körülvéve jelenik meg az ütközetek fölött az égben. Az egyik leghíresebb ilyen ütközet a földközi-tengeri török uralmat megrendítő 1571-es lepantói csata volt, ahol a győzelmet a hajók fölött lebegve megjelenő Mária beavatkozásának tulajdonították. A diadal napját, október 7-ét ezért Mária ünneppé tették: Santa Maria de Victoria, azaz a Győzedelmes Szűz Mária ünnepévé.A turisták által kedvelt bécsi bevásárlóutca, a Maria Hilfer Strasse is a harcos Mária emlékét őrzi. Amikor 1683-ban a török nagyvezír vezetésével 120 ezres török sereg zárta ostromgyűrűbe a Habsburg Birodalom fővárosát, Bécset, és a janicsárok már a Burg előtti sáncokat is elfoglalták, a Passauba menekült Lipót császár és udvara az ottani ferencesek Mariahilf (Segítő Mária) kolostorának kegyképe előtt könyörgött. Miután a Bécs alá érkezett felmentő sereg elsöprő győzelmet aratott a török felett, a diadalt a Mariahilf-kegykép segítségének tulajdonították. A győzelem napját, szeptember 12-ét nem sokkal ezután a pápa az egész katolikus egyház számára kötelező Mária-ünneppé nyilvánította.A római egyház a Mária-kultuszt elutasító protestánsok ellen folytatott háborúi során is épp e harcos Máriát szólította hadba rendszeresen. Így például, amikor 1620-ban a Katolikus Liga csapatai a Prága melletti fehérhegyi csatában megsemmisítő vereséget mértek a cseh protestánsok seregére, a győzelmet az ütközetben résztvevő Mária-képnek tulajdonították. Tiszteletére Rómában külön templomot emeltek, melynek a neve is Mária e különös szerepkörét hirdeti: Santa Maria della Vittoria (Győzedelmes Szűz Mária). A csata kapcsán cseh földön rögtön két templomot is emeltek. Egyet az ütközet helyén, egyet pedig Prágában, mindkettőt a "Győzedelmes Szűz Mária" (Panna Maria Vitezna) tiszteletére. Az 1640-es évek elején, amikor a protestáns svéd csapatok elfoglalással fenyegették Bécset, III. Ferdinánd császár fogadalmat tett, hogy emlékművet állít Máriának, ha az megsegíti és megvédelmezi a svédekkel szemben. A szobor felállításakor pedig kinyilvánította, hogy országa patrónájául Máriát választja, s neki ajánlotta fel országát. (A szerző történész)